A napenergia már nagyon régóta kíséri az emberiséget, meleget ad nekünk és fényt. Emellett azonban energiával is elláthatja otthonainkat. A kezdetek óta azonban a napenergia termelés és felhasználása, illetve szerepe is rengeteget változott. Ezzel együtt pedig a világunk is folyamatos változásokon megy keresztül, sok ezek közül a napenergiának is köszönhető. De hogyan is képes megváltoztatni világunkat a napenergia?
A napenergiatermelés rövid története
1970-ben ünnepelték az első Föld napját, hogy ezzel felhívják a figyelmet a környezetvédelemre és annak fenntarthatóságára. Viszont már az 1800-as évek elején egy francia tudós felfedezte a Nap különböző energiatermelő hatásait fotovoltatikus panelek segítségével.
Az új innováció felbolydította a tudósokat, és az évszázad végére Párizstól New Yorkig számos tudós foglalkozott a témával. Míg 1888-ra megalkották az első napelemmel működő eszközt. Bár ezek a panelek még csupán 1-2%-át tudták átalakítani a napfénynek energiává, szemben a mai 15-20% konverziós rátával.
Napenergia pozitív hatásai
Azóta természetesen hatalmas változások mentek végbe a panelekkel kapcsolatban. A Napunk minden évben annyi energiát sugároz a bolygónk felé, ami elég lenne annak működéséhez a fosszilis energiahordozók használata nélkül is. Azonban ezt az energiát valahogy be kell gyűjteni. Az elmúlt évtizedekben egyre elterjedtebbé vált a napelemek használata, legyen szó ipari, hatalmas napelemparkokról, vagy kisebb háztartási naperőművekről.
Ennek több pozitív hatása is van hosszútávon. Egyrész minél magasabb arányban használunk napenergiát, vagy bármely más megújuló energiaforrást annál kevesebb fosszilis tüzelőanyagot kell, elégessünk ugyanerre a termelési célra. Ezzel a környezetünkre gyakorolt negatív hatások is redukálódhatnak. Másrészt a központi hálózat leterheltsége is csökkenthető a függetlenedő háztartásokkal. Bár még hosszú az út a teljes zöldenergia ellátásig, de bíztatók az adatok.
Napfényes jövőkép
Ha az elmúlt 20 évet vesszük figyelembe, akkor világszinten folyamatosan nőtt a megújuló energiaforrások aránya., ezek közül az egyik legdinamikusabban növekvő forrás a napenergia. 2000-ben az össz megtermelt energia 109.858 tWh volt, ebből 101.626 tWh (92,5%) nem megújuló energiaforrásokból származott. Ekkoriban a napenergia ebből mindössze viágszinten 3 tWh volt, amit százaléban nem is érdemes kifejezzünk.
Ezzel szemben 2021-ben a 163,709 tWh megtermelt energiából a nem megújuló energiaforrások aránya 87%-ra csökkent, ami bár nem tűnhet hatalmas változásnak, mégis azt mutatja, hogy a megújuló energiaforrások felhasználása egyre széleskörűbb. Illetve a napenergia felhasználás is elérte a 2.700 tWh-t (1,65%). Ha jobban elmerülne az adatokban, akkor látogasson el az Our World in Data weboldalára.
Hazánkban is egyre elterjedtebb a napenergia használata. Tavaly a teljes 274 tWh-s termelés 3,62%-át tette ki a napenergia, ami nagyjából 10 tWh-t jelent. Ez 2018-ban mindössze 2 tWh volt, és a teljes termelés 0,63%-t tette ki.
Itt a Solarmania-nál büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk ennek a növekedésnek. Ha pedig Ön is gondolkodott már napelemes rendszer telepítésén, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot!
Szeretne tovább olvasni és még több hasznos információt szerezni a napelemekről? Akkor látogasson el blog oldalunkra!